Az emberi sejtek holografikus formában tárolják az információkat, emlékeket.
Egyetlen sejtben megtalálható az egész test valamennyi információja.
A sejtek nem csak fizikailag kapcsolódnak, hanem a rezgések egyfajta elektromágneses mezejének vibrációjával is.
Amikor belépünk a test kommunikációs terébe, valamennyi információ elérhető, amire figyelünk.
Egyfajta intelligencia segít megérteni a múlt események sejtekben őrzött lenyomatát, kommunikálunk velük.
A traumák nyomán megrekednek a testben az információk, és belül cisztákat okoznak.
Például, ha valaki a lépcsőn hanyatt esik, a keresztcsontján át a testébe jut az energia, a mély medencéjébe, hasába, mellkasába, akár a fejébe is, attól függően, milyen szögben érintkezett a lépcsővel eleséskor.
A testtartás változásával a baleset után megváltozik, bezárul az energiacsatorna is, amin keresztül bejutott az energia a testbe.
Így keletkeznek az energetikai ciszták.
Létrejön egyfajta a mozgást akadályozó, fájdalmat okozó energia struktúra, ezáltal romlik a szervek működése.
Ha a mély medencében lesz egy ilyen energia ciszta, sérülnek a hólyag funkciói. Gyakran kell pisilni, még sem ürül ki a hólyag, vagy fájdalmas a szexuális együtt lét. Estenként a ciszta akadályozza a teherbe esést, vagy a várandósság megtartását. Emésztési problémák lépnek fel, a végbél funkció zavarai miatt székrekedés vagy hasmenés a tünetei jelentkeznek.
Ha kiürítjük a cisztában lévő rossz energiát, és megszűnnek a panaszok, visszakapjuk az egészséget.
A fizikai traumán kívül félelem, szorongás, agresszió, harag ellenállás érzése is kialakulhat.
Érzelmi kivonulás, a szeretet kifejezésének gátoltsága az eredmény.
Az autista gyerekeknél meg lehet szüntetni a születésükkor, vagy egyéb orvosi, vagy más beavatkozáskor kialakult cisztát.
A gyerek utána nyílt érzelmi kapcsolatot tudnak teremteni, szívesen kommunikálnak a többiekkel. Az autista tünetek mögött ilyen energetikai blokkok is léteznek.
Ezekkel a gyakorlatokkal nem csak fizikailag, hanem érzelmileg, mentálisan megnyílunk a világ, az emberek felé, megtaláljuk a jó helyünket a társadalomban, javul a kapcsolatunk a környezetünkkel, és párkapcsolatunk is.
Tapasztaltam kliensemnél, hogy születési mátrixban alakult komoly problémáját ilyen módon megoldva, a párkapcsolatban megélt intimitás, amit addig semleges érzésekkel élt meg élvezetessé vált számára.
A gyakorlatok javítják a fizikai, érzelmi, mentális szintünket, emelik az életminőségünket.
Megnő a figyelem tartásunk ideje, javulnak a tanulási képességeink. Eredményesebbek leszünk a munkánkban, az iskolában.