Kórházi orvosi munkám évei alatt sok haldokló embert figyeltem meg. A halál bekövetkezte előtt utoljára vettek egy mély levegőt.
Ez ellentétes az idealizált elképzeléssel, miszerint az élet végén egyre gyengébb a légzés, végül teljesen megnyugszik.
A modern ember gyakori, túlzott mély légzése a szervezetben szén-dioxid hiányt és betegségeket okoz.
A sejtek szén-dioxiddal való telítettségét, és ebből következő egészségi állapotunkat könnyen meghatározhatjuk.
Üljünk egy székre egyenes háttal, és lélegezzünk a megszokott módon, ne mélyen! Kilégzés után tartsunk szünetet, mielőtt könnyedén újból belélegzünk. A kilégzés és belégzés között mérjük meg a kontroll szünet idejét. Minél hosszabb ez az erőlködés nélküli szünet, annál „normálisabban” lélegzünk.
Az egészséges embereknél a kontroll szünet az első méréskor általában 6-8 másodperc körül van, a betegeknél ez kevesebb. Egyidejűleg a pulzusszámot is számoljuk meg!
Kényelmes ülő helyzetben, a tekintetünket kissé emeljük a szem vonala fölé, orron keresztül lélegezzünk, lazítsuk el rekeszizmokat! Felszínesen, csendesen és észrevehetetlenül lélegezzünk, miközben a gyomor és a mellkas nem emelkedik. A levegő csak a kulcscsontig ereszkedik le.
A belégzés legfeljebb 2-3 másodpercig tarthat, a kilégzés pedig legfeljebb 3-4 másodpercig, amit körülbelül 4 másodperces szünet kövessen. Folytassuk a légzést ebben az ütemben, ha mélyebb belégzésre van szükség, akkor csak kis mértékben növeljük a légzés mélységét.
Kezdetben melegséget fogunk érezni az egész testünkben.
Minden gyakorlás után a kontroll szünet 1-2 másodperccel meghosszabbodik, és a pulzus lelassul.
Hosszas gyakorlás után rögzül ez a légzési mód, és gyakorláson kívül is felületesen lélegzünk.
A mély légzés kimossa a CO2-t a testből. A kedvező 6,5% helyett jóval kevesebb lesz, 3,76%. 3% alatt bekövetkezik a halál.
Ha a szén-dioxid túlzott mértékben kiürül a szervezetből, a vérerek szűkülni kezdenek, a tüdő hörgői begörcsölnek, a légzés nehézkessé válik.
A jógik 180 másodperc felett tartják a kontroll szünetet, és több tíz percig képesek visszatartani a lélegzetüket. Ez egy különleges képesség.
Mi nem törünk ilyen babérokra, de a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az asztma és sok egyéb betegség az energiaszint emelő légzéssel gyógyítható.
Az energiaszint emelő légzés gyakorlatokat végezve megemelkedik a szervezet szén-dioxid szintje, a kontroll szünet megnövekszik, és megindul betegségekből való felépülés.
A légzés egy öntudatlan folyamat, de tudatosan a légzés gyakorlatokkal szabályozhatóvá tehetjük.
Javíthatjuk az egészségi állapotunkat.
Eljutunk a stressztől az ellazulásig, a csüggedtségtől az energikusságig.
Az energiaszintünk növekedésével szellemi fejlődésünk is egy következő lépcsőfokra ér.